Állatok témahete az alsó tagozaton

Szerző: | 2021. okt. 11 | Aktualitások

Isaákné Rádi Nóra tanárnő összefoglalója:

Az idei Állatok Világnapját egy témahét köré szerveztük a Fenyves utcai telehelyen a kisebbek számára. Évfolyamonként külön – külön programokat állítottak össze a tanító nénik, melyek már a hétfői tanórákat is színesíthették. 

Az első osztályosok versekkel, mesékkel, zenével, állathangokkal, óriás polip készítésével töltötték az erre szánt időt:

 

A másodikosok forgószínpados megoldással a halak, madarak és emlősök világával ismerkedtek hol magyarul, hol angolul színes, szórakoztató interaktív foglalkozásokon az osztálytanító nénik szervezésében. Volt itt horgászat, madárhang felismerés és a „kihalófélben lévő” harmónika-kutya hajtogatása is.

A harmadik évfolyamon nagy hangsúlyt kapott a felelős állattartás, valamint egyik közkedvelt figura, Sün Balázs és annak egész pereputtya.

A legnagyobbak saját készítésű tanösvénnyel és idegenvezetéssel várták termeikben az alsóbb éveseket a szünetekben. Heti témájuk az év állatai voltak, melyhez ismeretterjesztő plakátok és lapbook-ok készültek:

 

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
2
12:00 - FARSANG
3
4
6
8
10
11
17
18
20
21
22
23
24
25
27
1
2
3
29 jan
2024. 01. 29    
08:00 - 14:00
14.00 - 8. órák elmaradnak
01 febr
2024. 02. 01    
Egész napos
02 febr
2024. 02. 02    
12:00 - 16:00
05 febr
2024. 02. 05    
Egész napos
05 febr
2024. 02. 05 - 2024. 02. 09    
Egész napos
A digitális kultúra órákon.
07 febr
2024. 02. 07    
Egész napos
(MSF) verseny 9.-es osztályoknak 5-6. óra (BJ)
09 febr
2024. 02. 09    
13:00 - 16:00
12 febr
2024. 02. 12 - 2024. 02. 16    
Egész napos
13 febr
2024. 02. 13    
Egész napos
14 febr
2024. 02. 14    
Egész napos
16 febr
2024. 02. 16    
14:30 - 15:30
2. forduló (megyei) - 14:30 (kijelölt versenyhelyszíneken)
19 febr
2024. 02. 19    
00:00
19 febr
2024. 02. 19    
Egész napos
10.a
26 febr
2024. 02. 26    
Egész napos
10.b
28 febr
2024. 02. 28    
Egész napos
28 febr
2024. 02. 28    
Egész napos
29 febr
2024. 02. 29    
Egész napos
29 febr
2024. 02. 29    
13:00 - 14:00
Events on 2024. 01. 29
Events on 2024. 01. 30
30 jan
30 jan 24
Budapest
30 jan
30 jan 24
Budapest
Events on 2024. 01. 31
31 jan
31 jan 24
Budapest
31 jan
31 jan 24
Budapest
Events on 2024. 02. 01
01 febr
1 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 02
02 febr
2 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 05
05 febr
5 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 06
05 febr
5 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 07
05 febr
5 febr 24
Budapest
07 febr
7 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 08
05 febr
5 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 09
05 febr
5 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 13
13 febr
13 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 14
14 febr
14 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 15
Events on 2024. 02. 16
Events on 2024. 02. 19
19 febr
19 febr 24
Budapest
19 febr
19 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 26
26 febr
26 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 28
28 febr
28 febr 24
Budapest
28 febr
28 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 29
29 febr
29 febr 24
Budapest