Újra Folkestone-ban jártunk

Szerző: | 2019. ápr. 9 | Aktualitások

Bohn Simon, 10.a osztályos diákunk élménybeszámolója:

2019. március 18-a és 24-e között utaztunk Angliába az UNESCO világörökségi helyszínekkel kapcsolatos projektünk kapcsán az ERASMUS+ KA2 program keretében. Ez már a második kiutazó turnus volt ebben a tanévben.

Hétfőn érkeztünk meg a londoni South End reptérre, majd a folkestone-i Wycliffe szállodába. Berendezkedés után megismerkedtünk a diákokkal és Earlscliffe épületeivel. Este itt vacsoráztunk és a common roomban töltöttük el a nap hátralévő részét beszélgetéssel, biliárdozással és pingpongozással.

Kedden elvonatoztunk a londoni Kew Gardens botanikus kertbe, ahol egy órán át csodáltuk a különböző egzotikus növényeiket. Onnan metróval utaztunk tovább Londonba, megnéztük a St. Paul katedrálist, átsétáltunk a millenniumi hídon a Tate Modern galériához, felmentünk a tetejére és madártávlatból láthattuk a lélegzetelállító Londont. Visszafelé elsétáltunk a híres Globe Színház mellett, majd visszautaztunk Folkestone-ba.

Szerdán is Londonba mentünk, ezúttal megnéztük a Westminster Apátságot, ami az Egyesült Királyság koronázási temploma, és az ország leghíresebb tudósainak, költőinek, íróinak és uralkodóinak nyughelye. Elsétáltunk a Trafalgar térre Nelson admirális szobrához, meglátogattuk a Buckingham Palotát, utána sétáltunk a Green Parkban, majd vásárolgattunk a Covent Garden-nél. Aznap Londonban vacsoráztunk egy Maple Leaf nevű pub-ban, majd hazavonatoztunk a St Pancras állomásról.

Csütörtökön busszal vittek minket a legendás Stonehenge-hez (ami személyes véleményem szerint az egyik legjobban megszervezett UNESCO világörökségi helyszín), és utána továbbutaztunk Salisburybe. Ott elmentünk a város katedrálisába, ahol alkalmunk nyílt megtekinteni az 1215-ben kelt Magna Charta legjobb állapotban fennmaradt példányát, utána ebédeltünk és sétálgattunk Salisburyben.

A pénteket az Earlscliffe iskolában töltöttük, megismertük a tanítási rendszert és beültünk néhány tanórára. Utána az ottani diákok körbevezettek Folkestone-ban, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Szombaton tanúsítványt kaptunk a program sikeres teljesítéséről Tim Fish igazgató úrtól, utána busszal utaztunk Canterbury-be. Ott megnéztük a katedrálist, ami az Anglikán egyház egyik érseki székhelye, és a Canterbury érsek lakhelye. Itt halt meg imádkozás közben Thomas Beckett püspök összeesküvők keze által. Ezután gyalog fedeztük fel a várost.

Másnap reggel még egy utolsó alkalommal lementünk a Folkstone-i kikötőbe, majd a szállodában reggeliztünk és délben indultunk haza a Gatwick reptérről.

Ez alatt az egy hét alatt sokat tanultunk Angliáról és az Earscliffe iskoláról, és habár az első utazás Londonba kissé zsúfolt volt, bátran mondhatom, hogy ez volt az év legélvezetesebb élménye számomra és a többiek számára is. Ezért nagy köszönettel tartozunk a tanároknak, akik nélkül az egész nem jöhetett volna létre, és a diákoknak, akik hatalmas vendégszeretettel fogadtak minket és vezettek körbe a városokban.

 

 

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
2
12:00 - FARSANG
3
4
6
8
10
11
17
18
20
21
22
23
24
25
27
1
2
3
29 jan
2024. 01. 29    
08:00 - 14:00
14.00 - 8. órák elmaradnak
01 febr
2024. 02. 01    
Egész napos
02 febr
2024. 02. 02    
12:00 - 16:00
05 febr
2024. 02. 05    
Egész napos
05 febr
2024. 02. 05 - 2024. 02. 09    
Egész napos
A digitális kultúra órákon.
07 febr
2024. 02. 07    
Egész napos
(MSF) verseny 9.-es osztályoknak 5-6. óra (BJ)
09 febr
2024. 02. 09    
13:00 - 16:00
12 febr
2024. 02. 12 - 2024. 02. 16    
Egész napos
13 febr
2024. 02. 13    
Egész napos
14 febr
2024. 02. 14    
Egész napos
16 febr
2024. 02. 16    
14:30 - 15:30
2. forduló (megyei) - 14:30 (kijelölt versenyhelyszíneken)
19 febr
2024. 02. 19    
00:00
19 febr
2024. 02. 19    
Egész napos
10.a
26 febr
2024. 02. 26    
Egész napos
10.b
28 febr
2024. 02. 28    
Egész napos
28 febr
2024. 02. 28    
Egész napos
29 febr
2024. 02. 29    
Egész napos
29 febr
2024. 02. 29    
13:00 - 14:00
Events on 2024. 01. 29
Events on 2024. 01. 30
30 jan
30 jan 24
Budapest
30 jan
30 jan 24
Budapest
Events on 2024. 01. 31
31 jan
31 jan 24
Budapest
31 jan
31 jan 24
Budapest
Events on 2024. 02. 01
01 febr
1 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 02
02 febr
2 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 05
05 febr
5 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 06
05 febr
5 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 07
05 febr
5 febr 24
Budapest
07 febr
7 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 08
05 febr
5 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 09
05 febr
5 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 13
13 febr
13 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 14
14 febr
14 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 15
Events on 2024. 02. 16
Events on 2024. 02. 19
19 febr
19 febr 24
Budapest
19 febr
19 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 26
26 febr
26 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 28
28 febr
28 febr 24
Budapest
28 febr
28 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 29
29 febr
29 febr 24
Budapest