Tájékoztató a középiskolai központi írásbeli felvételivel kapcsolatban

Az írásbeli vizsga időpontja: 2022. január 22. (szombat) 10.00 óra. 

A kijelölt tanterem számát a behívó tartalmazza, de a bejárati ajtónál is meg lehet tekinteni. 9:30-kor minden tanulónak a számára kijelölt tanteremben kell lennie.

A szülők az iskola épületébe nem jöhetnek be, kérjük, hogy gyermekükre kint várakozzanak, amennyiben elkísérik.  Az iskola épületébe belépni hőkamerás testhőmérsékletmérés, illetve kézfertőtlenítés után lehet, kérjük a biztonsági távolság betartását! Maszk viselete az épületben tartózkodás teljes időtartama alatt kötelező!

A mobiltelefonokat kikapcsolt állapotban – erre a célra kijelölt asztalra kell helyezni a vizsga befejezéséig.

A vizsga 2×45 percet vesz igénybe (kivéve a többletidővel rendelkező tanulók esetében). A két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet tartunk, a járványügyi helyzetre tekintettel a szünetben a tanulók a teremben maradnak, csak mosdóba mehetnek ki. 

Először a magyar nyelvi, majd a matematikai feladatlapot oldják meg a tanulók. A magyar nyelvi feladatlapok kitöltéséhez segédeszköz nem használható.

A szakértői vélemény alapján hosszabb időre és eszközhasználatra jogosult tanulók ettől eltérő ütemezésben, külön teremben dolgoznak. 

Az írásbeli vizsgára jelentkező hozzon magával tollat és diákigazolványt vagy személyi igazolványt! A dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete színű tintával kell készíteni. Az írásbeli vizsgához a rajzeszközökön kívül (vonalzó, körző, szögmérő) más segédeszköz (pl. számológép) nem használható. Javasoljuk, hogy tartalék íróeszközt mindenki hozzon magával.


A kijavított írásbeli vizsgadolgozatok megtekintésével és az eredményeket ismertető értékelőlappal kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket.

Tekintettel a járványügyi helyzetre a megtekintés a következő módon zajlik: 

  • Általános iskolánkba járó tanulók számára: 2022. január 28-án a tanulók előzetes időbeosztás szerint (tanítási időben) megtekinthetik és lefotózhatják a dolgozataikat a kijelölt teremben. 
  • Nem a mi általános iskolánkba járó jelentkezők számára az ügyintézés elektronikus úton zajlik. A kijavított és szkennelt dolgozatokat 2022. január 28-án, a “megtekintés” napján a jelentkezési lapon megadott email címre küldjük el. 

Az esetleges észrevételeiket  e-mail címen keresztül juttathatják el az intézményvezetőnek címezve 2022. január 31. 16.00 óráig. A határidő elmulasztása jogvesztő

Észrevételt kizárólag a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő javítás esetén lehet tenni a hivatalos formanyomtatvány kitöltésével és aláírásával

A felvételi vizsga feladatlapjai és javítási-értékelési útmutatói 2022. január 22-én 13 órától a www.oktatas.hu  honlapról elérhetők.

A végleges eredményeket tartalmazó értékelőlapot legkésőbb február 7-ig juttatjuk el Önöknek.


Amennyiben gyermekük valamilyen – önhibáján kívüli, elháríthatatlan akadály miatt – nem tud megjelenni a január 22-i vizsganapon, a címen keresztül kell kérvényezni a január 27-i pótnapon való részvételt. A január 22-i akadályoztatást igazolással kell alátámasztani. 

Tekintettel a járványügyi helyzetre az Oktatási Hivatal még egy pótnapot hirdetett február 4-re azoknak, akik igazoltan Covid-19 fertőzésben szenvedtek az előző két vizsganapon vagy további más, elháríthatatlan akadály miatt nem tudtak megjelenni az első pótnapon. A február 4-ei pótnapra legkésőbb január 28-án 16.00 óráig lehet jelentkezni a  e-mail címre küldött, intézményvezetőnek címzett kérelemmel.

 

Sikeres felkészülést és írásbeli vizsgát kívánunk mindenkinek!

 

Az Iskolavezetőség

Naptár

<< 2022. január >>
hétkedszecsüpénszovas
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6