Vörösmarty verse után szabadon (Gondolatok a könyvtárban) verset írt a 10. a osztály… a Google Classroomba érkezett gyöngyszemek közül válogattunk néhányat.
Miklósi Dominik:
Régen borvirágos kedvvel
Ölelt át a karosszék
Most komor ketrecbe
Zárja gondolatim a karantén
Nehéz az élet ásója,
Temetendő a szabadság
Mit ér a lét, s a tudás
Ha nincs külvilág manapság?
Művészet, mi mű-vész-lett,
Így kámforrá válik
Aszketikus módon
Emészti fel a pánik
Fejemben fonódik e
Búrjánzó búbánatban
Itthon vagyok,
Mégis, honvágyam van.
Csoma Alex:
Egész nap csak ülök a kanapén,
Kezd megbolondítani ez a karantén.
Lassan egybefolyni látszanak a napok,
Szinte olyanok vagyunk mint a rabok.
Senki sem tud semmit, fenn áll a kérdés:
Ez volna az elmúlás, ez lenne az érzés?
Csak remélni tudjuk hogy jön a megváltás
Addig is csak egy marad, a kitartás.
Bánfi Eszti:
Be vagyunk zárva, nem lehet kimenni,
Kimenni tilos, bent marad mindenki.
Úgy, hogy közben meg sem mozdulok,
Képzeletben útnak indulok:
Testem a város, mit felfedezek,
Benne az utcák oly végtelenek.
Szívem körül fonódik a villamos.
Fejemben az égbolt tiszta, csillagos.
Vukovári Panna tanárnő szerint az osztály mindig kapható a kreatív írás-gyakorlatokra, és úgy tűnik, a “szobafogság” költői ihletet adott a társaságnak. Reméljük, hamarosan derűsebb hangvételű alkotások is születnek, és mindenki megbarátkozik a hirtelen jött változás gondolatával!