VIZUÁLIS ARCULATTERVEZÉS

2017/18

A pályázat célja az iskolánkba akár virtuálisan, akár valóságosan belépők , az itt tanulók és tanítók számára színesebbé, élettelibbé varázsolni a SZLI-t (Szabó Lőrinc Iskolát). Az erre kiírt pályázatban résztvevők lemondanak a szerzői jogaikról, az iskola szabadon rendelkezhet a beérkező pályaművek sorsáról: ezeket részben vagy egészben felhasználhatjuk iskolánk szépítésére. A pályázati tervek leadásának határideje:

2017. október 3. (Szabó Lőrinc halálának 60. évfordulója)

A pályázatokat digitálisan és papír alapon is kérjük benyújtani. A subjectbe kérjük feltüntetni, hogy a négy pályázati lépcsőfok közül melyikre érkezik be a mellékelt dokumentum, és hogy melyik osztály a beküldő. Beküldési cím:

TERVEZZ LOGÓT!

A logó olyan emblematikus, egyszerű, de nagyszerű ábra, mely üzenetet közvetít az adott intézményről. (Nézz utána a neten, milyen más sulilogók vannak forgalomban!) Mi azt szeretnénk, ha a logónk közvetítené iskolánk legfontosabb karakterjegyeit:
– angol – magyar kéttannyelvű iskola vagyunk
– Pasaréten, a zöldövezet szívében helyezkedünk el
– iskolánk neve (röviden és velősen): SZLI (Szabó Lőrinc Iskola)

Erre várunk kész terveket, vázlatokat, grafikákat, melyekből a legjobbakat részben vagy egészben a végleges verzióban felhasználhatjuk.

A logótervezésben várjuk a lelkes és kreatív szülők segítségét is!

SZÍNEZD ÚJRA!

A magyar festészet napjára újra színezzük az iskola szürke betontömbjeit. OKTÓBER 13-án össznépi graffitivel és falfestéssel, aszfaltrajz-versennyel fogunk össze az iskolánkért. Minden osztály benyújt egy TERVET, melyen egyértelműsíti, milyen ábrával, milyen színekkel, szöveggel díszítené a számára későbbiekben kijelölt falfelületet. A legjobb pályamű a nagy gesztenyefa alatti lépcsősort díszítheti majd.

A TÉMA, mely ihletet adhat mindenkinek a saját verziójához:
Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.

-Álmomban – mondta,- ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

– Lepke,- mesélte,- igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… és most nem tudom,

most nem tudom,- folyatta eltünődve,-
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –

Én jót nevettem: – Ne tréfálj Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –
Õ mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

A HOLNAP HONLAPJA

Az iskola honlapja megújulásra szorul. Rátok vár a feladat, hogy álljatok elő vizuális arculattervekkel: milyen honlapot látnátok szívesen? Milyen menüpontokat, funkciókat várnátok el egy SZLI-applikációtól a telefonotokon? Milyen színek, vizuális elemek tennék színessé az oldalt? Ne feledd a három jellemzőt: angol-magyar kéttannyelvűség, Pasarét és Szabó Lőrinc! (Böngésszétek más iskolák honlapjait, hátha valami jó ötletet sikerül meghonosítani nálunk is!)
Dugjátok össze a fejeteket az informatika-tanárotokkal, és nyújtsatok be egy honlap-vázlatot, menüpont-sort vagy applikáció-tervet!
A honlap-pályázatra segítőkész szülők terveit, ötleteit is várjuk!

LEGYEN AZ SZLI A MÁSODIK OTTHONOD!

Ehhez persze az kellene, hogy otthonosan tudd érezni magadat az épületben, ami valljuk be: nem megy könnyen, ha piszkos falak, üres tárolók, lelakott és sötét sarkok vesznek körül. Ennek mostantól VÉGE!  Feltéve, ha Ti is akartok segíteni. Válassz ki egy olyan felületet az iskoládban, amit szívesen látnál megújult, otthonos formában! Unod a bánatos bejáratot? Álmodd újra! Mi kellene, hogy derűsebb legyen belépni a suliba? Olvasósarkot szeretnél állólámpával, párnákkal és kanapéval a sötét és dohos alagsori sikátor helyett? Beszélgetősarkot növényekkel és szőnyeggel a szétszabdalt fotelek helyén? Üvegfestékkel és mandalákkal díszítenéd a folyósó ablakait? Csak a képzeleted szab határt, meg a költségvetés: tervezz apró, megfizethető, de mutatós dizájnsarkokat a suliba, akár rajzos, akár szöveges formában. Várjuk azokat a terveket, melyek egységes arculatot adnak az iskola épületének. Tervezd meg a színeket és a formákat! Itt se feledd el a logónál megadott, iskolánkat meghatározó három jellemzőt:

– angol – magyar kéttannyelvű iskola vagyunk (pl. Mit szólnál a brit zászló színeihez? Vagy londoni utcanevekhez a folyosókon?)

– Pasaréten, a zöldövezet szívében helyezkedünk el

– iskolánk névadója: Szabó Lőrinc (Versek, verssorok, képek, írások a költőtől, költőről? Na igen, de hol és hogyan?) )

Az otthon-pályázatra szülői terveket is örömmel várunk!

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
16 nov
2022. 11. 16    
09:00 - 09:45
9.Kny1 II. emelet 4. Tanít: Hofer Ágnes 2. óra
16 nov
2022. 11. 16    
09:00 - 09:45
9.Kny2 Battai 204. Tanít: Lindner Zsuzsa 2. óra
21 nov
2022. 11. 21    
09:00 - 09:45
9/Kny1 II. emelet 4. Tanít: Hofer Ágnes 2. óra
21 nov
2022. 11. 21    
09:00 - 09:45
9/Ny2 I. emelet 4. Tanít: Dürrné Rákos Zsuzsanna 2. óra
Events on 2022. 11. 16
16 nov
16 nov 22
Budapest
16 nov
16 nov 22
Budapest
Events on 2022. 11. 21
21 nov
21 nov 22
Budapest
21 nov
21 nov 22
Budapest