Felvételi

OM azonosító: 035348

Kódszám:

  • 0001 magyar-angol kéttannyelvű osztály
  • 0002 angol-német nyelvi előkészítő (NYEK) osztály

A Budai-hegyek által körülölelt, festői környezetben található iskolánk az ötévfolyamos gimnázium keretei között 2 osztály indítását tervezi a 2018/2019-es tanévben. Mindkét osztályban cél a kiemelkedő idegennyelv-tudás elsajátíttatása és a magas szintű tantárgyi felkészítés.
Amit kínálunk: biztos nyelvtudás, családias légkör, a tanár-diák-szülő hármasának összhangja, külföldi tanulmányutak tapasztalatait hasznosító, módszertani újításokra nyitott tanárok, kreativitás, az angolszász kultúrkör ismerete.
Büszkék vagyunk arra, hogy végzett diákjaink mind a hazai, mind az angol, amerikai, dán, holland, skót, ír, osztrák és más külföldi egyetemeken megállják helyüket. A nyelvtudás mellett fontosnak tartjuk, hogy emberséges, humánumra nyitott, gondolkodó emberek
kerüljenek ki intézményünkből, akik a klasszikus műveltség területén otthonosan mozognak, képesek a változások megértésére, a megszerzett információk hasznosítására és rendszerezésére. Valljuk: az iskola feladata, hogy minden tanulóban felfedezze azt a
képességet, tudásmagot, mely „óriássá” teheti őt. Célunk, hogy diákjaink olyan ismereteket sajátítsanak el, melyek a világban való eligazodásban, érvényesülésben, érdekérvényesítésben segítik őket.

A teljes felvételi tájékoztatót innen töltheti le.

Az igazgatói tájékoztatót innen töltheti le.

 

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
16 nov
2022. 11. 16    
09:00 - 09:45
9.Kny1 II. emelet 4. Tanít: Hofer Ágnes 2. óra
16 nov
2022. 11. 16    
09:00 - 09:45
9.Kny2 Battai 204. Tanít: Lindner Zsuzsa 2. óra
21 nov
2022. 11. 21    
09:00 - 09:45
9/Kny1 II. emelet 4. Tanít: Hofer Ágnes 2. óra
21 nov
2022. 11. 21    
09:00 - 09:45
9/Ny2 I. emelet 4. Tanít: Dürrné Rákos Zsuzsanna 2. óra
Events on 2022. 11. 16
16 nov
16 nov 22
Budapest
16 nov
16 nov 22
Budapest
Events on 2022. 11. 21
21 nov
21 nov 22
Budapest
21 nov
21 nov 22
Budapest