Sergyán Zsófia – Spanyolország, Alicante – Yoga & Meditation for a Mindful Education

Szerző: | 2024. aug. 20 | Erasmus

2024. augusztus 11-17. között első alkalommal vettem részt Erasmus+ továbbképzésen, melynek helyszíne Spanyolország, ezen belül pedig Alicante városa volt. A kurzuson a jógával és a meditációval, mint az oktatásban használható eszközökkel ismerkedtem meg. Kurzusom pontos megnevezése „Yoga & Meditation for a Mindful Education”. Egy nappal a tanfolyam kezdete előtt, közvetlen repülőjárattal érkeztem meg a spanyol tengerparti városba. A szállás elfoglalása után egy rövid séta keretében elkezdtem felfedezni a belvárost és a közeli tengerpartot.

Vasárnap délután a képzés helyszínén, egy hotel tanfolyamtermében gyűltünk össze. Ezen a héten két kurzus futott párhuzamosan (kb. 15 fő), öten érkeztünk Magyarországról. Voltak továbbá olasz, portugál, lengyel, szlovák, cseh és német pedagógusok egyaránt. Mindenki röviden bemutatkozott, összefoglalta a legfőbb céljait, hogy mit is vár a képzéstől. Ezt követően meghallgattunk egy bevezető előadást. A hét programjait részletesen ismertették, illetve néhány érdekességet is megtudtunk a spanyol kultúráról és Alicante-ról. A napot egy közös kirándulással zártuk, ahol a helyi kastélyt fedeztük fel. Közben volt lehetőségünk mindenkivel személyesen is váltani néhány szót. Az idegenvezetőnk nagyon sok érdekességet mesélt a városról, annak történelméről és alakulásáról.

Hétfőn minden résztvevő bemutatta a városát és az iskoláját, ahonnan érkezett. Sokat tanultam a különböző nemzetek oktatási rendszeréről, nagyon jó gondolatindító beszélgetések alakultak ki az előadások közben. A nap második felében Alicia, a kurzus oktatója, tartott nekünk egy gyakorlatot, amivel lehetőségünk volt még jobban megismerni egymást. Megismerkedtünk a jóga különböző típusaival és a mindfullness elméleti alapjával. A nap végén olyan jóga mozdulatokat próbáltunk ki, amiket akár széknél, az osztályteremben is könnyen elvégezhetünk a tanulókkal.

A keddi naptól kezdve, minden reggel egy jógaórával indítottuk a napot, amibe beletartozott egy relaxáció és meditáció is. Utána közösen visszasétáltunk a hotelbe és az elméleti ismereteinket bővítettük. Alicia igazán felkészült volt a témával kapcsolatban, sokszor egyszerű játékok és gyakorlatok segítségével adta át számunkra a tudást. Látszott, hogy a kurzusvezetőnek igen nagy jártassága és tapasztalata van a témában.

Nagyon jól éreztem magam az első Erasmus továbbképzésemen. Köszönöm a lehetőséget!