2025.06.10. – 06.11. között Kőszeginé Rózsahegyi Anita és Isaákné Rádi Nóra kolléganőink a szlovákiai Častá település általános iskolájában jártak job shadowing látogatáson, ahogy erről már hírt adtunk.
Most következzenek beszámolóik a programról:
Isaákné Rádi Nóra
Június elején egy hajdanán magyar lakta településről, Csesztéről látogatott el iskolánkba a helyi, körzetes iskola igazgatója és annak egyik helyettese. Az Erasmus+ programnak köszönhetően hallottak rólunk, mint az angol nyelvoktatásban innovatív, módszertanilag élenjáró intézményről. Hasznos tapasztalatok, jó gyakorlatok megszerzésének reményével érkeztek, és személyükben egy ígéretes partnerkapcsolat jöhetett létre.
A viszont-látogatásra nem kellett két hetet sem várni, készségesen és hatalmas szeretettel fogadtak minket is békés kis településükön, ahol még a járókelők is előre köszönnek úton-útfélen. A két nap benyomásait nehéz pár gondolatban összefoglalni, annyira bőséges és felemelő volt. Iskolánkat az alsó tagozatért felelős főigazgató helyettes asszony oldalán képviseltem, mint az angol tanítás területén jártas tanító néni.
Megfontolandó tapasztalataink:
- óvoda és iskola kéz a kézben jár
- óvodai felkészítés az iskolára: különböző készségek magasfokú fejlesztése
- folyamatos, felelős felnőtt jelenlét az iskolában
- kreatív – informatív dekorációk az iskola közös tereiben
- tanítókat segítő asszisztencia szinte állandó jelenléte
- a vezetőség jókedélye „ragadós”
- a konyhai személyzet élő közösségi eleme az iskolának
Látogatásunk végét egy szóbeli megállapodással zártuk, mely szerint kilátásba helyeztünk egy nyolcadikos osztály kölcsönös látogatását, nyelvi projektjét.
Kőszeginé Rózsahegyi Anita
Június elején Cseszte nevű szlovák településről a helyi iskola igazgatója és helyettese látogatott iskolánkba. Nagy szeretettel vártuk és fogadtuk őket. Az első beszélgetés alkalmával bemutattam iskolánkat, nyílt órákat szerveztünk számukra. Ez alkalommal egyeztettük a június 10-11-én esedékes szlovákiai látogatásunk részleteit.
Június 10-én kora reggel Isaákné Rádi Nóra alsós tanító kolléganőmmel indultunk a számomra izgalmas útra, saját autómmal. Fél 9-re értünk az iskolához, ahol nagy szeretettel várt minket a már jól ismert igazgató úr és helyettese. Meghatott a kedves fogadtatás. Nekünk is bemutatták az esztétikusan színes, szépen felújított iskolát és a szomszéd utcában található óvodát. Már az első benyomásom az volt, hogy nagyon szoros az együttműködés a két intézmény között, amit a szinte mindenre kiterjedő bemutatás megerősített bennem. Mivel helyettesi munkám mellett 3. osztályban matematikát is tanítok, nagy várakozással indultam az alsós órák látogatására, ahonnan sok jó ötletet is hoztam haza, sőt némelyiket már ki is próbáltam. Meglepődve hallgattam az igazgatóhelyettes tájékoztatóját, amikor az iskolában alkalmazott 10 pedagógiai asszisztens segítő munkájáról beszélt. Minden órán tapasztaltam a hatékony munkához elengedhetetlen jelenlétüket (eszközök előkészítése, lemaradó gyerekek segítése, feladatlapok kiosztása, begyűjtése). Hazatérve a kollégáknak több alkalommal tartottam képes beszámolót élményeinkről.
Jutott egy pici időnk arra is, hogy a településen lévő várat meglátogassuk, ahol egy történelmi utazásnak lehettünk részesei.
Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, hogy ezt a csodálatos országot mostantól nemcsak természeti szépségei alapján ismerhetem, de bepillantást nyerhettem az oktatás mindennapjaiba is.
Köszönjük szépen az Európai Unió Erasmus programjának támogatását!