A Tempus Közalapítvány szervezésében 2025. május 22-én tartott Új lehetőség, új szemlélet című Erasmus+ Konferencián és Nívódíjátadón iskolánkat Tóth-Erdei Zsuzsanna képviselte. Beszámolóját alább közöljük:
Az Erasmus+ program kiemelt prioritása a digitális átállás elősegítése: a nemzetközi együttműködések kulcsszerepet játszanak az innovatív megoldások gyakorlati megvalósításában és a pozitív társadalmi változások előmozdításában.
A konferenciát Dr. Czibere Károly, a Tempus Közalapítvány kuratóriumi elnöke nyitotta meg. Ezt követte az Erasmus+ Nívódíjak ünnepélyes átadása, majd Verses István, a Tempus Közalapítvány Erasmus+ és felsőoktatási nemzetköziesítési igazgatójának és Dr. Bokor Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing- és Kommunikációtudományi Intézet docensének előadásait hallhattuk.
A délutáni szekcióüléseken a díjazottak képviselői mutatták be pályamunkáikat. A párhuzamos programok közül az alábbi két interaktív projektbemutatón vettem részt:
-
Önérvényesítők új szerepben – Az Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete Közhasznú Egyesület, Bethesda Szeretetszolgálat (Szerbia, Topolya)
A műhelymunkán az önérvényesítőkkel közösen számoltak be arról, hogyan próbálhatták ki magukat különféle szerepekben a LépÉsKÉK program során, továbbá bemutatásra került néhány, a projekt keretében készült könnyen érthető kiadvány is. -
Generációk közös hangja – Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat
A projekt célja Veszprém Ifjúsági Koncepciójának megújítása volt, a fiatalok aktív bevonásával. A fiatalok véleményeiket megosztva párbeszédet folytattak a döntéshozókkal és ifjúsági szakemberekkel a helyi kihívásokról és megoldásokról. A workshopokon megfogalmazott javaslatok alapján készült el az új városi ifjúsági stratégia.
Tartalmas esemény volt, hasznos információkkal, ötletekkel, mindenképpen ajánlom!