„ZÖLDFÜLŰ” GÓLYÁKAT avattunk

Szerző: | 2018. okt. 8 | Aktualitások

Október elsején, mikor rendszerint elrepülnek hazánkból, iskolánkba éppen hogy megérkeztek a gólyák. Az idősebb madárnemzedék- az ifjoncok minden kelepelése ellenére- zöld festékkel és piros csőrökkel várta az érkezőket a tornateremben a hetedik órában, s már az ajtóban bekenték a füleiket, hogy messziről is láthatni lehessen „zöldfülűségüket”.

Ezt követően zenés divatbemutató keretében kellett bemutatniuk a ’80-as évek módiját, majd bekötött szemmel megetették egymást mindenféle jobbnál jobb falatokkal.

A következő feladat keretében összemérte ügyességét a két gólyacsapat, mikor is a zsűri annak ítélte a pontot, aki előbb fel tudta venni az idősebb korosztály által bemutatott pózt. De ezzel még nem értek véget megpróbáltatásaik, hiszen egy zenés-táncos koreográfiát kellett leutánozniuk. Végül párokba rendeződve egy gumilabdát juttattak el a lábuktól a fejükig anélkül, hogy kézzel hozzáértek volna. A teremben ekkor már fergeteges hangulat uralkodott, s a kelepelést lassan a mindenhonnan hallatszó kacagás hangjai váltották fel.

Igazán élvezetes egy órát töltöttünk együtt az idei gólyaavatás keretében, ahol mind az elrepülő, mind az érkező kismadarak nagyszerűen érezték magukat.

[FinalTilesGallery id=”10″]

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
15
16
17
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
14 dec
2022. 12. 14    
16:00 - 16:10
14 dec
2022. 12. 14    
16:10 - 16:20
19 dec
2022. 12. 19    
16:00 - 16:10
19 dec
2022. 12. 19    
16:10 - 16:20
Events on 2022. 12. 14
Events on 2022. 12. 19