Újra „Színezd Újra”

Szerző: | 2018. okt. 26 | Aktualitások

Festészet napja-kreatívan együtt

 

Október 18-án, a magyar festészet napján ismét kreatív tervezésre, együtt gondolkozásra hívtuk diákjainkat. Először is csengőhang-szavazásra került sor a könyvtárban. Az osztályok által előre beküldött csengőhangok közül a DÖK- tagok szavazták meg az új becsengőt, jelzőcsengőt és kicsengőt. Hogy meddig bírjuk idegekkel az új dallamokat, majd kiderül, de szerencsére sok jópofa dallamot küldtek be a diákok, így van még talonban jó pár taktus.

Miközben a DÖK szavazott a csengőhangokról, a felsősök és a gimnazisták küldöttei az iskola minden szintjén, a pincétől a második emeletig, valamint az udvaron is kreatív alkotócsoportokba gyűltek össze, hogy egy-egy témához kapcsolódva „újra színezzék” az iskolát. Születtek ötletek az iskolaudvar tereinek átalakítására, a falak dekorálására; a gyerekek a tanult idegen nyelveken feliratokat terveztek az iskola folyosóira, utcákat, tereket neveztek el; ötleteltek a könyvtár átalakításáról: olvasókuckókkal, színes falfelületekkel egy diák-pince kialakításával képzelték el.

És persze a hab a tortán az osztályok festményparafrázisa volt. A legviccesebb feladatot alighanem az osztályban maradt diákok kapták. Az osztályfőnökök segítségével egy előre kiválasztott magyar festményt kellett reprodukálni: fotón kellett megörökíteni az „újragondolt” alkotást.

A képek tükrözik a jó hangulatot és a kreativitást.

[FinalTilesGallery id=”12″]

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
15
16
17
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
14 dec
2022. 12. 14    
16:00 - 16:10
14 dec
2022. 12. 14    
16:10 - 16:20
19 dec
2022. 12. 19    
16:00 - 16:10
19 dec
2022. 12. 19    
16:10 - 16:20
Events on 2022. 12. 14
Events on 2022. 12. 19