„Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, honnét jöttem;
szél hozott és szél visz el,
minek kérdjem, mért visz el?”
Kedves Gyerekek! Kedves Kollégák!
A szeretteinket illik megköszönteni, gondolni rájuk, legalább kétszer egy évben: a születés- és névnapjukon. Virágot, ajándékot viszünk, s valami kedveset, valami különlegeset is szeretnénk mondani, hogy érezze: fontos nekünk. Az emlékezés akkor is megmarad, ha már nincs közöttünk az a szeretett lény.
A hétvégén a költő szülővárosában, Miskolcon voltunk az iskolai szavalóverseny győzteseivel, az országos Szabó Lőrinc szavalóversenyen. Az ünnepségen ott volt Szabó Lőrinc unokája és a költő fiának, Lócinak az özvegye is. Izgalmas volt olyan emberekkel beszélgetni, akik ismerték a költőt, akiknek nem csak egy verseskötetet, megtanulandó verset, tisztelni való híresembert jelent. Büszkén meséltem el nekik, hogy iskolánkban is egyre több módon van jelen névadónk.
Nemcsak a szobra üdvözöl benneteket reggelente, hanem óriásposzter formájában a 12. „bések” munkájának eredményeként Lóci óriás lesz című verse is, melynek üzenete hitvallásunkká vált az utóbbi időben. Az udvaron Dsuang Dszi álma elevenedik meg az általatok készített betonfestmények nyomán. Szabó Lőrinc verseiből készült szófelhők, szépírások díszítik a megújult vitrineket, tablókat. S ezek mind a Ti kezeitek nyomán születtek. Míg készültetek, elolvastatok számos Szabó Lőrinc-verset, s talán el is gondolkodtatok annak üzenetéről. Úgy gondolom, sőt biztos vagyok benne, hogy boldogabban tekint ma ránk, rátok ez a szobor. Boldog megelégedéssel nyugtázza, hogy élővé, kézzel foghatóvá kezd válni számotokra. Fia, Lóci, aki a Fenyves utcai épületünk lépcsőit koptatta kisiskolás korában, biztosan büszke lenne arra, hogy „óriás Lóci” mozgalmat hirdettünk, melynek középpontjában Ti, a jövő letéteményesei álltok, a hit, hogy mindenki óriás valamiben, s a pedagógiai viszonyulás, hogy csak közétek „kuporodva”, benneteket meghallgatva tudunk aztán magasra emelni benneteket.
Most, miközben elhelyezitek az osztály képviseletében a virágokat, gondoljatok egy kicsit a költőre, idézzetek fel egy verset, tegyétek élővé számotokra! Március 31-én, a költő születésnapján emlékezzünk meg róla!
Legyen ez egy folyamatnak a kezdete, mely egészen április 11-ig, egy másik nagy magyar költőnk, József Attila születésnapjáig tart, mely egyben a magyar költészet napja is. A költészet napjára készülve keressetek Szabó Lőrinc-idézeteket, hogy majd felírhassátok a „versfalra”! Az udvaron közösen – sok más kerületi iskolával egy időben – József Attila-verset szavalunk. Ha sikerül, akkor rajzórákon a pincében talált, kicsit hiányos és kopottas biciklit is újjávarázsoljuk, Szabó Lőrinc-versidézetekkel látjuk el.
Szóval, munkára fel! A két költő születésnapja közötti időt szenteljük a magyar költészetnek! Reméljük, az itt álló szoborral együtt nektek is nagy örömöt fog jelenteni ez a készülődés! S talán választ is fog kapni a nyitó idézetben elhangzottakra, hogy bár szél hozta és szél vitte el, nyomot hagyott közöttünk, nyomot a szívetekben, nyomot a gondolataitokban. Legalább erre a pár napra.