Összefogással az iskola szépítéséért a társadalmi felelősségvállalás jegyében

Szerző: | 2018. aug. 22 | Aktualitások

A Közbeszerzési Hatóság kezdeményezésére, Dr. Gór Csaba helyi önkormányzati képviselő javaslata alapján  a Hatóság munkatársai 2018. augusztus 22-én az iskola Pasaréti úti telephelyének felújítási munkálataiban vettek részt nagy lelkesedéssel. T. Zuggó Tünde igazgató nagy örömmel fogadta a megkeresést, hiszen intézményvezetői pályázatának is hangsúlyos eleme a cégek, vállalatok bevonása a társadalmi szerepvállalás jegyében.

Raklapokból készült asztalokat, kanapékat készítettek, illetve ajtókat festettek újra; az alapanyagok beszerzéséhez szükséges összeget a Hatóság munkatársai egyéni adakozással gyűjtötték össze. „Reméljük, hogy az iskolai hétköznapokat is egy kicsit szebbé tudjuk tenni”- fogalmazta meg Rigó Csaba a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

Az eseményen Hajnissné Anda Éva, a Közép-Budai Tankerületi Központ igazgatója is részt vett, aki szintén köszönettel üdvözölte az együttműködést.

A jó hangulatú munkát egy bográcsban közösen elkészített paprikás krumpli elfogyasztása koronázta meg.

Az elkészült bútorokkal a második emeleten alakítottunk ki egy kis közösségi teret, a bútorok komfortosabbá tétele még a következő hetek feladata, szívesen vesszük hozzá a segítséget!

Ez a kezdeményezés is jól mutatja, hogy együtt, társadalmi összefogással is képesek vagyunk megújulni. Várjuk tehát továbbra is a szülők, érdeklődők jelentkezését, ötleteit, támogatásait, hogy lépésről lépésre szépíteni, alakítani tudjuk iskolánk környezetét.

Megjelenések:

https://www.kozbeszerzes.hu/2018/8/helyi-iskola-szepiteseben-serenykednek-kozbeszerzesi-hatosag-munkatarsai

https://magyaridok.hu/belfold/keresztenyi-kotelesseg-segiteni-a-raszorulokon-3412798/

http://kamaraonline.hu/cikk/iskola-felujitasan-dolgoztak-a-kozbeszerzesi-hatosag-munkatarsai

[FinalTilesGallery id=”7″]

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2