Középiskolai II. Kerületi Történelem Verseny

Szerző: | 2018. dec. 10 | Aktualitások

December 5-én, csütörtökön immár 4. alkalommal került megrendezésre iskolánkban a “Sine ira et studio” Középiskolai Kerületi Történelem Verseny, melynek témája idén “A nagy földrajzi felfedezések” volt.

Az iskolánk történelem tanárai (Gáti Zoltán és Török Sándor) által szervezett verseny egy írásbeli és egy szóbeli részből állt. A szóbeli fordulóba az írásbelin legtöbb pontot szerző három csapat került be. A versenyen – a tárgyi tudás mellett – nagy szerepet játszottak a készségek is, hiszen többek között képfelismerő-, térképes-, videós feladat, keresztrejtvény, puzzle kirakás és érvelés-vita is szerepelt.

A verseny jó hangulatban telt, így valamennyi csapat győztesnek érezhette magát!

Iskolánk 12. b osztályos tanulókból álló csapata is jól szerepelt, csupán két ponttal csúszott le a továbbjutásról.

A versenyen a következő eredmények születtek:

  1. Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium “Fiúk” csapata
  2. Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium “Mayflower” csapata
  3. Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium “Magellányok+Vilmos” csapata

 

Gratulálunk a nyerteseknek!

[FinalTilesGallery id=”16″]

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
27
28
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
31
29 jún
2022. 06. 29    
09:00 - 09:20
29 jún
2022. 06. 29    
09:20 - 09:40
13 júl
2022. 07. 13    
09:00 - 09:20
13 júl
2022. 07. 13    
09:20 - 09:40
27 júl
2022. 07. 27    
09:00 - 09:20
27 júl
2022. 07. 27    
09:20 - 09:40
Events on 2022. 06. 29
29 jún
29 jún 22
Budapest
29 jún
29 jún 22
Budapest
Events on 2022. 07. 13
13 júl
13 júl 22
Budapest
13 júl
13 júl 22
Budapest
Events on 2022. 07. 27
27 júl
27 júl 22
Budapest
27 júl
27 júl 22
Budapest