2018-ban minden osztály kis szalagokra írta kedvenc idézetét, melyet most csokorba gyűjtve teszünk közzé, a költészet napjára emlékezve.
„Röpülne a testem, kalandor a lelkem,
de láncra verten a vágy mit ér?” /Szabó Lőrinc/
„Áldott Magánosság! öledbe ejtem
Ottan utolsó könnyemet.
Végtelen álmaidba elfelejtem
Világi szenvedésemet.
Áldott Magánosság! te légy barátom,
Mikor csak a sír lesz örök sajátom.
De ez a nap mikor jön el?
Áldott Magánosság jövel!” /Csokonai Vitéz Mihály/
„Légy egy fűszálon a pici él,
S nagyobb leszel a világ tengelyénél.” /József Attila/
„Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem.” / József Attila/
„Álljuk helyünket emberül-
Ki küzd, megél, más elmerül.” /Szabó Lőrinc/
“Szitakötő tánca
Zurrogó-zirregő
szitakötő tánca
csipkét ver a csengve
csobogó forrásra.
Zirren kéken, zölden,
Sásról sásra táncol,
Úgy veri a csipkét
önnön árnyékából.
Reggeltől napestig
egy végtében járja,
de csak alkonyatkor
látszik a munkája.
Akkor aztán pitypang,
Káka, békalencse
s a csobogó forrás.
Minden egy szem kincse.
Szitakötő szőtte
Csipke alatt csillog,
s alábújik inni
az Esthajnalcsillag.” /Kányádi Sándor/
Ahol mások élnek, szeretnek,
Én eljöttem ide betegnek.
Csókot temetni, álmot dobni,
Nyugodt partokon nem nyugodni,
Mindig a holnapra mosolygok,
Elvágyom onnan, ahol bolygok,
Úgy vágytam ide s most már szállnék.
Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. / Ady Endre/
„Jó volna jegyet szervezni
és elutazni önmagunkhoz!” /József Attila/
„Nyugodt és boldog szeretnék lenni
én is mint mindenki.” /Szabó Lőrinc/
„Sokszor nagyon fájt, hogy csúnya vagyok” /Szabó Lőrinc/
„A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok.” /József Attila/
„Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tetején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.” /József Attila/
„A legfőbb boldogság, a legkötőbb,
a legodaadóbb, istenítőbb, az,
amely úgy hív, hogy borzongsz bele,
az, amelyben két világ egy zene.” /Szabó Lőrinc/
„ Azt adja a világ,
amit belelát a kíváncsiság.” /Szabó Lőrinc/
„Legkülönb ember, aki bátor
S csak egy különb van, aki: bátrabb.” /Ady Endre/
„A magam katonája lettem,
vállalom a harcot, ha kell:
fütyülök minden kínra és csak
lelkem nyugalma érdekel.” /Szabó Lőrinc/
„Szép volt a vágy,
hogy semmi sem elég.” /Szabó Lőrinc/
„A barátság aranyfonál, mely ha egyszer elszakad,
Össze lehet ugyan kötni, de a csomó ott marad.”
„Aki földiekbe veti horgonyát, szelek játéka lesz.” /Babits Mihály/
Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég. /Csokonai Vitéz Mihály/
Száz évig, míg a testem megtörik,
szeretnék élni, élni örökig. /Kosztolányi Dezső/
„Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,” /Szabó Lőrinc/
„Most tél van és csend és hó és halál” /Vörösmarty Mihály/
„Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal az égen át:
azt hitte, hogy még alszom,
mert mikor házam elé ért,
elmosolyodott, körülnézett,
s a nyitott ablakon nesztelenül
beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá” / Szabó Lőrinc/
„ A világ is több sokkal, ha kinyújtózunk,
nagy hegyekre mászunk.” /József Attila/
„Ki minek gondol, az vagyok annak….” /Weöres Sándor/
„És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek” /Tóth Árpád/
„Én asszonyom, úgy-e, hogy így lesz?
Örök lesz a mi nagy csatázásunk
S örök a nászunk.” /Ady Endre/
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
Vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat,
Fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
Tanítsd őket csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
Csempészd zsebükbe titkos aranyad. /Szabó Lőrinc/
„Ha a Föld isten kalapja, hazánk bokréta rajta!”
/Petőfi Sándor/
„Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!” /József Attila/
„Csillogó szem, mosolygó ajk:
Ez az, amit szívem óhajt,
S küszöbömet átallépve,
Ez derül itt én elémbe.” /József Attila/
„Tartsd közel a barátaidat,
Még közelebb az ellenségeidet”
/Gianluigi Mario Puzo/
„Volt egy kis hercegnő, Leia.
Kérdezték: ”Van nálad kaja?
Kakaós csigádon osztozunk?
Imádom”
Azt mondta, az csak a haja.” /Varró Dániel/
„Testi szemeimet
Behunyom, és lelkem szemeivel nézek.” / Petőfi Sándor/
„Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem – és ebbe más is belehalt már. /József Attila/
„Ami fél, azt el ne fogadd,
egészet akarj, egészet adj!”
/Ady Endre/
„Én tükre vagyok minden mosolynak,
én azért élek, hogy visszamosolyogjak.” /Mécs László/
„What you don’t fear, may kill you,
What you fear is sure to destroy you”
„Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.” /Ady Endre/
„ I love you, I love, I’m loving you.
all day long I search and I seek you,
day-long I weep for your his bonny.
’tis your body day-long I’m kissing
Kiss every moment you’re missing. /Szabó Lőrinc: I love you/
„Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.” /Ady Endre/
„A csorda megjött.” /József Attila/
„Szép volt a vágy, hogy Semmi Sem Elég.” /Szabó Lőrinc/
„A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok.” /József Attila/
„Nem tudjuk szeretni magunkat,
És nem hisszük el, hogy szeretnek.” /Ady Endre/
Kertészkedem mélán, nyugodtan,
Gyümölcsfáim közt bíbelek;
Hozzám a tiszta kék magasból
Egyes daruszó tévelyeg; /Arany János/
Szegény ellenség:
nem is akar rosszat – csak
több jót, magának. /Fodor Ákos/
„s köszöntem a véletleneknek,
istennek és minden csodának,
hogy kitaláltak, megcsináltak,
s valahogy elhoztak nekem” /Szabó Lőrinc/
„Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm
se csókom, se szeretőm.” /József Attila/
„Amely munka nem ér rá, az is ráér,
Ez bizton kiderül, amikor nem csináljuk meg,
és mégsem dől össze a világ.” /Lackfi János/
„Az életet adja, adja, egyszerre csak abbahagyja.” /Szabó Lőrinc/
„A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek
Gyönyörű kis tulipánt.” /Csokonai Vitéz Mihály/
„Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.” /Petőfi Sándor/
„Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál. /Petőfi Sándor/
„Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.” /József Attila/
„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.” /Karinthy Frigyes/
„Érted borong éltem tavassza.
Mert nincs nap, amely elfogyassza
A rám vonúlt ködöt.” /Csokonai Vitéz Mihály/
„Meghalni könnyű. Élni nehezebb.” / Kiss Benedek/
„Szeretnek.
Óh, milyen könnyű a világ!
A csillagos ég ringat a karjaiban,
lábam alatt szinte muzsikál a föld.” /Szabó Lőrinc/
„Még a legmagasabb fák is apró magvakból sarjadnak.
Ne siettesd az időt. „ /Paulo Coelho/
„Azt adja a világ, amit belelát a kíváncsiság.” /Szabó Lőrinc/
„Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.” /Ady Endre/
“Sírt az ajtóm. Csöndben belépett
Valaki és nevetett,
Valaki, kiért sokat sírtam
S akit halottan is szeretek.” /Ady Endre/
„rab vagyok a titkok között,
melyeket úgy hívnak, hogy: Én.” /Szabó Lőrinc/
A legfőbb boldogság, a legkötőbb,
a legodaadóbb, istenitőbb,
az, amely úgy hív, hogy borzongsz bele,
az, amelyben két világ egy zene,” /Szabó Lőrinc/
„Úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér” /József Attila/
„Búcsúzom már tőled
Bölcsességgel telten
S Bölcsességgel
Bujdosik a lelkem.” /Ady Endre/
„Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.” /Petőfi Sándor/
„Amióta megláttalak, szebben süt a nap le rám
És azóta százszor szebben
Dalol a kis csalogány
Csak a piros ajkad néma
S mosoly rajta nem fakad,
Saját magam árnya vagyok
Hisz csókolnom nem szabad.” /József Attila/
„A nép sokféle nyelven beszél,
de egyforma szívvel szeret.” /Jókai Mór/
„Nem érdekel, mi lesz, mi volt,
lelkünk egy pillanat, égünk
S minden tüzet kiolt
Már-már egyetlen mozdulat.” /Szabó Lőrinc/
„Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok
Közt nem lengedez a Zephyr.” /Berezsenyi Dániel/
„A kiskirály sem él jobban.” /Petőfi Sándor/
„Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, hogy honnan jöttem
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el? /Szabó Lőrinc/
„Hogy még alig találkozott szemünk az ablak üvegén
máris nevettünk csöndesen, az ég meg én.” /Szabó Lőrinc/
„Tudom, semmi, de semmi közötök hozzám,
butuska tücskök a fű között” /Szabó Lőrinc/
„Ha tudtam volna régen, amit
ma már tudok
ha tudtam volna, hogy az élet
milyen mocsok.” /Szabó Lőrinc/
„Sírt az ajtóm. Csöndben belépett
Valaki és nevetett,
Valaki, kiért sokat sírtam
S akit halottan is szeretek.” /Ady Endre/
„Eső után a nap kisüt és frissen leng a lomb,
hűvös szélben ragyog a rügy…” /Szabó Lőrinc/
„Gyönyörűt láttam, édeset,
elképzeltem egy gyenge rózsát.
Elbámészkodtam s rám esett,
mint nagy darab kő, a valóság.” /József Attila/
„Ott megpihent, aztán anyagtalan
testével óvatosan eltakarta
az ablakokat, a kereszteket,
s hogy megmérgezze csillogó vizét,” /Szabó Lőrinc/
„Sokat tud az én kezem,
sokat tud az én ujjam,
benne mindenféle régi
s mindenféle új van.” /Szabó Lőrinc/
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy. /József Attila/
„Bizony én erősen magyar vagyok,
Persze e voltomat is kegyetlen kritikával kísérve. /Ady Endre/
„Elválunk most már. Te is elmégy, én is.
Hogy összeforrott a mi sorsunk mégis.” /Ady Endre/
„Hogy újra légy, csak egy szó kellene,
s olyan szó nincs.” /Szabó Lőrinc/
„Ne félts! Ne hidd, hogy nélküled maradtam.
Angyalok hű világa vesz körül.” /Jankovich Ferenc/