Izlandi vendégeink voltak

Szerző: | 2019. okt. 14 | Aktualitások

 

Október 5-12. között Erasmus+ KA2 projekt keretében 8 izlandi diák és 2 tanár vendégeskedett iskolánkban. Az izlandi tanulókat iskolánk diákjai (10.a és b valamint 12.b osztályosok) látták vendégül.

A „Wasser, Schatz der Natur” elnevezésű projekt munkanyelve a német nyelv, témája a két ország geotermikus és vízenergia hasznosítása. A program összeállításakor igyekeztünk kultúránk megismertetését összekapcsolni fő témánkkal, a vízzel.

Először iskolánkkal ismerkedhettek meg vendégeink, majd tanulóink prezentációival, melyeket magyarországi geotermikus energia felhasználásáról, illetve a vízerőműveinkről készítettek. Nem maradhatott el a témához kapcsolódó kémia, illetve fizika órák látogatása sem.

Kirándulásaink is a fő témára fókuszáltak: hétfőn budapesti sétahajózás, kedden az esztergomi városnézés után a Duna-Múzeum, a „Te mekkora lábon élsz?” múzeum-pedagógiai foglalkozás és egy interaktív kiállítás megtekintése volt. Az interaktív kiállítás a vízenergia hasznosításának és a dunai hajózásnakt örténetét, a Balaton élővilágát és a vízszennyezés környezeti hatásait mutatta be. Szerdán Budapest nevezetességeit néztük meg, majd a Széchenyi-Gyógyfürdőben kaptunk tájékoztatást a Széchenyi Gyógyfürdő – Fővárosi Állatkert – Főtáv közös projektjéről. Csütörtökön Hévízre látogattunk, ahol szakmai vezetéssel ismerkedtünk a Tófürdővel. Pénteken néhány kvíz után (az előző programokról) a Szemlő-hegyi barlang (a termálvíz alakította ki) megtekintése zárta a programot.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani tanulóink családjainak, akik a vendég diákok elhelyezésében segítettek.

Köszönjük a Hévizi Tófürdő és a Széchenyi Gyógyfürdő vezetőségének, hogy lehetővé tették számunkra a fürdők megtekintését, szakszerű kalauzolásukkal sok érdekes információhoz juttatták tanulóinkat.

Mind az izlandi és a magyar tanulók, mind a vendég tanárok visszajelzései alapján egy nagyon sikeres hetet zártunk. Vendégeink rengeteg kulturális élménnyel, plusz tudással (fizika, magyar történelem, német nyelv) utaztak szombaton haza.

A projekt márciusig online munkával folytatódik, majd mi látogatunk Izlandra.

Projektünk honlapja: https://2019wasser.wixsite.com/erasmusplus

 

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
27
28
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
31
29 jún
2022. 06. 29    
09:00 - 09:20
29 jún
2022. 06. 29    
09:20 - 09:40
13 júl
2022. 07. 13    
09:00 - 09:20
13 júl
2022. 07. 13    
09:20 - 09:40
27 júl
2022. 07. 27    
09:00 - 09:20
27 júl
2022. 07. 27    
09:20 - 09:40
Events on 2022. 06. 29
29 jún
29 jún 22
Budapest
29 jún
29 jún 22
Budapest
Events on 2022. 07. 13
13 júl
13 júl 22
Budapest
13 júl
13 júl 22
Budapest
Events on 2022. 07. 27
27 júl
27 júl 22
Budapest
27 júl
27 júl 22
Budapest