Iskolánk diákja bejutott a nemzetközi Projekt King programba

Szerző: | 2021. jún. 1 | Aktualitások

A nemzetközi program neve Project KING (Kids Impacting Nations Globally) és célja az olyan tanulók segítése, akik szeretnék

  • vezetői készségeiket fejleszteni, 
  • készek arra, hogy pozitív változást hozzanak közösségük életébe, 
  • fejleszteni szeretnék angoltudásukat, 
  • szívesen megismerkednének a világ különböző tájairól származó tanulókkal és eltérő kultúrákkal,
  • vagy esetleg arról álmodoznak, hogy egy nap egy amerikai egyetem diákjai lehessenek.

Büszkék vagyunk, hogy iskolánk tanulója, Gyárfás Helga (9.a) az egyike annak a 6 szerencsés magyarországi diáknak, akik bekerülhettek a programba.

Szívből gratulálunk, Helga!

 

Helga írt egy kedvcsinálót:

“A Project King-ről először az osztályfőnökömtől, Szilvi nénitől (Szabó-Gyenes Szilvia) hallottam. Az ő tanácsára néztem meg, hogy miről is szól a program és miután megtetszett, jelentkeztem.

Ahhoz, hogy bekerülj a Projekt King programba, ki kell tölteni egy jelentkezési lapot, ahol leginkább a motivációdra kérdeznek rá, majd ezek után részt kell venned egy körülbelül egy órás interjún, ami angolul folyik, de van lehetőséged segítséget kérni, ha valamit nem értenél. Nekem szinte csak pozitív élményem van az interjúval kapcsolatban, mert mindenki nagyon kedves volt és próbáltak segíteni.

Köszönöm a segítséget Pásztor Alexandra tanárnőnek is, aki segített, hogy minden akadályt leküzdve elkezdhessem a tanulást.

Idáig még csak két órám volt, de mindkettő szórakoztató volt és sokat tanultam. Nagyon várom a folytatást!

A program lényege, hogy vezetőket neveljenek a jelentkezőkből 2 év alatt, szombatonként tartott 1,5, majd később 3 órás felkészítővel. Magyarországgal együtt 5 ország vesz részt a programban: Nigéria, USA, Puerto Rico, Fülöp-szigetek. Minden országból 6 gyerek kerül be, és az első évben csak az országod gyerekeivel készítesz egy projektet egy témáról, amiben közösen megegyeztek. Később, a második évben egy globális projekten dolgozik majd minden gyerek. Szintén a második évben kapsz egy személyes mentort és life coach-ot, akiknek az a feladatuk, hogy segítsenek neked megfelelő iskolát választani, céget alapítani, vagy eldönteni, hogy mit szeretnél kezdeni a jövőddel.

Aki szeret barátkozni, a jövőjét akarja építeni, és biztos kapcsolatokat akar szerezni világszerte, úgy hogy nem fél beáldozni a szombat estéit, annak mindenképpen ajánlom ezt a programot. Ahogy már mondtam, mindenki szuper aranyos, nincs olyan, amiben ne segítenének. Ez nem csak egy rendkívüli lehetőség, ahol valami tényleg fontosat tanulhatsz, de még barátokat is szerezhetsz közben.”

 

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
16 nov
2022. 11. 16    
09:00 - 09:45
9.Kny1 II. emelet 4. Tanít: Hofer Ágnes 2. óra
16 nov
2022. 11. 16    
09:00 - 09:45
9.Kny2 Battai 204. Tanít: Lindner Zsuzsa 2. óra
21 nov
2022. 11. 21    
09:00 - 09:45
9/Kny1 II. emelet 4. Tanít: Hofer Ágnes 2. óra
21 nov
2022. 11. 21    
09:00 - 09:45
9/Ny2 I. emelet 4. Tanít: Dürrné Rákos Zsuzsanna 2. óra
Events on 2022. 11. 16
16 nov
16 nov 22
Budapest
16 nov
16 nov 22
Budapest
Events on 2022. 11. 21
21 nov
21 nov 22
Budapest
21 nov
21 nov 22
Budapest