Iskolánk az idei tanévben először vett részt a Magyar Bankszövetség a Pénziránytű Alapítvány együttműködésével megvalósuló Pénz7 programsorozatában. Munkákat önkéntes segítőként dr. Babai-Belánszky Tamás az MNB munkatársa támogatta szakmai tudásával.
A témahét keretében tartott órákon a diákok játékos formában elsajátították a hitellel kapcsolatos alapfogalmakat, hétköznapi életből vett szituációkat elemezve megismerkedtek a hitelek különböző fajtáival, kockázataival és gazdaságélénkítő szerepével. Ezt követően a hiteltörlesztés típusainak vizsgálatára került sor, majd konkrét példán keresztül törlesztő összeget is számoltunk. Független összehasonlító oldal segítségével áttekintettük és összehasonlítottuk a különböző bankok által, azonos feltételek mellett kínált lehetőségeket. Önkéntes segítőnknek köszönhetően arra is lehetőség nyílt, hogy a diákok választ kapjanak az adott témában őket legjobban izgató kérdésekre. Izgalmas és igazán hasznos órákat töltöttünk együtt!
Az eseménysorozatot, amelyet European Money Week néven Európa 30 országában szerveznek meg ugyanabban az időben, a Magyar Bankszövetség a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben indította el 2015-ben. A kezdeményezést az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta. Azóta minden évben megrendezésre került. A program sikerességét az is bizonyítja, hogy évről évre egyre több iskola egyre több pedagógusa és diákja csatlakozott hozzá.
A témahét fő célja az általános és középiskolás diákok érdeklődésének felkeltése a pénzügyi kérdések iránt, megismertetése a pénzügyi alapfogalmakkal, bevezetése a vállalkozói alapismeretekbe, a tanulók pénzügyi tudatosságának és kultúrájának fejlesztése, elmélyítése.
[FinalTilesGallery id=”2″]