Fenntarthatósági témahét

Szerző: | 2018. máj. 15 | Aktualitások

Iskolánkban 19 éve indítottunk útjára egy ma már hagyománynak számító kezdeményezést, amely a „Természettudományos 7” elnevezést viseli. Azóta folyamatosan mindig megújuló tartalommal és formában emlékezünk meg a Föld Napjáról. Az eddigi felső és gimnáziumi tagozatokat érintő programsorozathoz az idei tanévben az alsó tagozat is csatlakozott, így egy az egész iskolát átfogó, megmozgató eseményről számolhatunk be. További új elemként jelent meg, hogy a „Természettudományos 7”-et kibővítettük az országosan meghirdetett Fenntarthatósági témahét keretében szervezett programokkal. A rendezvényre 2018.04.18-04.27. között került sor. A központban természetesen a környezetvédelem, a fenntarthatóság kérdései, a környezettudatosságra és a fenntartható életmódra való nevelés állt. A programokat diákjaink igényeinek, életkori sajátosságainak megfelelően próbáltuk összeállítani. Ebben az időszakban a tanórák jelentős részén (elsősorban természettudományi tárgyakat érintő órákon) az adott témát közelítettük meg többféle szempontból. A tananyag feldolgozása is rendhagyó volt, több teret engedtünk a játékosságnak, a szerepjátékoknak, az együttműködési készséget fejlesztő különféle módszereknek, ugyanakkor az önálló kutatómunka, az összegyűjtött adatok feldolgozása, kiértékelése is nagy hangsúlyt kapott.

Ráhangolódásképpen több belső pályázatot hirdettünk, gyűjtéseket szerveztünk.

Kisfilmet, rajzot, számítógépes grafikát, ismeretterjesztő posztert készítő, novella-és versíró pályázatot hirdettünk „Egy szendvics viszontagságos élete” címmel. A legtöbb alkotás a rajz kategóriában született, a készült pályamunkákból a hét végén kiállítást rendeztünk. A „Régen és most” fotópályázat sajnos kevésbé volt népszerű diákjaink körében.

Papír- és ruhagyűjtést szerveztünk, az utóbbit két formában is: egyrészt a Sulizsák program keretében, a befolyt összeget az iskolai diákélet színesítésére, programokra költjük, másrészt pedig a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül hajléktalanoknak gyűjtöttünk.

Pénzadományt gyűjtöttünk a Fővárosi Állatkert egyik lakójának Szerijnek, a jegesmedvének az örökbe fogadására.

A fenntarthatósági témahét eseménysorozatát 04.21-én egy akadályversennyel indítottuk. Az alsó tagozatosok számára a tanító nénik az iskola udvarán jelöltek ki állomásokat, ahol különböző környezetvédelemmel kapcsolatos feladatok várták a gyerekeket. A felső tagozatosaink a Budakeszi Vadaspark „lakóival” ismerkedhettek meg. Kisebb csoportokat kialakítva, előzetesen összeállított feladatlap segítségével fedezték fel a Vadaspark növény-és állatvilágát. Gimnáziumi tanulóinkat pedig egy erdei túrára invitáltuk Hűvösvölgytől a Hármashatár-hegyig. Minden csapatnak térkép alapján kellett tájékozódni és megtalálni a kijelölt pontokat. Az erdei útvonalon kilenc állomást alakítottunk ki, ahol a csapatok a végzős diákjainktól kapták meg a kollégák által kijelölt feladatokat. Mindhárom tagozaton osztályok közötti versenyt hirdettünk, ami fokozta a hangulatot. Ehhez csak ráadásként szolgált a remek, napsütéses, szinte nyárias idő.

Alsósok

[FinalTilesGallery id=”4″]

Felsősök

[FinalTilesGallery id=”6″]

Gimnazisták

[FinalTilesGallery id=”5″]

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
15
16
17
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
14 dec
2022. 12. 14    
16:00 - 16:10
14 dec
2022. 12. 14    
16:10 - 16:20
19 dec
2022. 12. 19    
16:00 - 16:10
19 dec
2022. 12. 19    
16:10 - 16:20
Events on 2022. 12. 14
Events on 2022. 12. 19