Borús idő-családias hangulatú évnyitó

Szerző: | 2018. szept. 6 | Aktualitások

Szeptember 3-án az évnyitót rendhagyó módon a két telephely együtt szerette volna tartani, ám az esős-borús időjárás ezt meghiúsította.

A Pasaréti úti épületben iskolarádión köszöntötte a felsősöket és a gimnazistákat T. Zuggó Tünde igazgatónő, aki kiemelte: „fontos egy közösség számára, hogy együtt, közösen alkossunk, és együtt, közösen őrizzük meg az értékeinket. Elkészült – a Ti terveitek alapján, de profi szakemberek segítségével – az iskola logója, a pólóterv, és készül a honlapterv is. Büszkék vagyunk ötleteitekre és alkotásaitokra!”, majd további közös munkára hívta a régi és az új diákokat.

A Fenyves utcai telephelyen kedves és mosolygásra biztató üdvözletek, a hónapban születésnapjukat ünneplő tanulók jelképes tortája és a kis elsősök szeretetteljes fogadtatása már az előtérben hívogatta a tanulni vágyókat.

A hangsúly az újonnan érkező első osztályosok szeretetteljes fogadtatásán volt, hiszen tudjuk, mennyire meghatározó az első iskolában töltött nap egy kisgyermek életében.

A tornatermében az elsősök a negyedikesek által tartott jelképes „aranykapun” haladtak át tanítóik vezetésével, majd kis ajándékot kaptak tőlük.

„Az elsősöket váró szimbolikus kapu a befogadás, a szeretettel várás mellett azt is jelképezte, hogy fontos számunkra, hogy szülő, diák egyaránt azt érezze, hogy vártuk, hogy számítottunk rá, mint a kedves gyerekdalban: nyitva van az arany kapu, csak bújjatok rajta. A kapu, ami mindig nyitva áll, a kapu, ami összeköti az otthont és az iskolát. Idén is ugyanolyan fontos lesz számunkra, hogy együtt, közösen tegyünk gyermekeink előbbre jutása érdekében. Mert csak így lehet eredményeket elérni.”- hangsúlyozta T. Zuggó Tünde igazgatónő.

Zárásként a Szél hozott, szél visz el című megzenésített Szabó Lőrinc verset énekeltük el közösen.

A tanévet a szomorkás idő ellenére boldogan, mosolygósan, családias hangulatban nyitottuk meg.

 

Sikeres, tartalmas tanévet kívánunk mindenkinek!

 

Igazgatói évnyitó beszéd a Pasaréti telephelyen

Igazgatói évnyitó beszéd a Fenyves utcai telephelyen

[FinalTilesGallery id=”8″]

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
27
28
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
31
29 jún
2022. 06. 29    
09:00 - 09:20
29 jún
2022. 06. 29    
09:20 - 09:40
13 júl
2022. 07. 13    
09:00 - 09:20
13 júl
2022. 07. 13    
09:20 - 09:40
27 júl
2022. 07. 27    
09:00 - 09:20
27 júl
2022. 07. 27    
09:20 - 09:40
Events on 2022. 06. 29
29 jún
29 jún 22
Budapest
29 jún
29 jún 22
Budapest
Events on 2022. 07. 13
13 júl
13 júl 22
Budapest
13 júl
13 júl 22
Budapest
Events on 2022. 07. 27
27 júl
27 júl 22
Budapest
27 júl
27 júl 22
Budapest