Állati jó délutánunk volt

Szerző: | 2018. okt. 11 | Aktualitások

Idén is megrendeztük – immár hagyományosnak számító – állatok világnapi programunkat. A majdnem 30 kutyus szépség- és ügyességi versenyen mérhette össze tudását, kis gazdáik segítségével. Az időjárás kegyes volt hozzánk, szikrázó napsütésben élvezhettük a bemutatókat. Mind az alsó, mind a felső tagozat is nagy számban képviseltette magát, sőt a gimnazisták közül is sokan eljöttek. Néhány tanár is elhozta saját kedvencét.

A zsűrinek nehéz dolga volt, mert szebbnél szebb és okosabb ebek érkeztek. Szerencsére senki nem ment haza üres kézzel, hála a nagylelkű támogatóinknak, mint a Poci állatpatika (Csomán Ákos doktor úr), és  Fornetti.

Idén először a Pilis-Budai Kutyások is eljöttek, akik előadást tartottak a felelős állattartásról, bemutatóztak a kutyusokkal, sőt, egy gazdikereső mopszot is elhoztak.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, a közösségi szolgálatos diákoknak és a többieknek a sok segítséget, a kollégák áldozatos munkáját, és persze a támogatóinknak a sok finomságot.

Jövőre veletek ugyanitt!

Ági néni

[FinalTilesGallery id=”11″]

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
16 nov
2022. 11. 16    
09:00 - 09:45
9.Kny1 II. emelet 4. Tanít: Hofer Ágnes 2. óra
16 nov
2022. 11. 16    
09:00 - 09:45
9.Kny2 Battai 204. Tanít: Lindner Zsuzsa 2. óra
21 nov
2022. 11. 21    
09:00 - 09:45
9/Kny1 II. emelet 4. Tanít: Hofer Ágnes 2. óra
21 nov
2022. 11. 21    
09:00 - 09:45
9/Ny2 I. emelet 4. Tanít: Dürrné Rákos Zsuzsanna 2. óra
Events on 2022. 11. 16
16 nov
16 nov 22
Budapest
16 nov
16 nov 22
Budapest
Events on 2022. 11. 21
21 nov
21 nov 22
Budapest
21 nov
21 nov 22
Budapest