A dalt, amit Szabó Lőrinc énekelt, továbbzengi ez az iskola

Szerző: | 2018. okt. 8 | Aktualitások

Október 3-án, Szabó Lőrinc halálának 61. évfordulójára emlékeztünk mindkét telephelyünkön.

Az alsósok iskolarádión keresztül tartották a megemlékezést egy kedves kis műsorral, majd osztályonként 2 szál virágot tettek a gyerekek, a Szabó Lőrinc portré alatt elhelyezett vázákba.

A felsősök és gimnazisták termének ajtajára már korán reggel kikerült egy általuk választott, kézzel írt Szabó Lőrinc-idézet.

12 órakor az iskolában lévő mellszobornál tartottunk rövid megemlékezést a 6.a, 9.ny és a 9.kny osztályok közreműködésével; a többiek iskolarádión keresztül hallgatták a szavalatokat, éneket és T. Zuggó Tünde igazgatónő beszédét, aki kiemelte:

Jó ma itt állni az óriás lócis szófelhő előtt, arra gondolni, hogy mennyi „ÓRIÁS LÓCI” született ezalatt az egy év alatt, hogy mennyi mindent alkottatok abban a néhány hétben, ami a tavalyi október harmadikát követte. Itt a szófelhő, mely most már a Szabó Lőrinc-szobor mellett minden reggel köszönt Benneteket, a logó, mely a Ti ötletetek nyomán született, Dzsuang Dszi álma – bár kissé kopottan – még mindig ott színesíti az udvart, a csengőhang ötletek hamarosan szavazásra kerülnek, mert idén – ugyanúgy, mint tavaly – újraszínezzük az iskolát! Ma csak gondolatban indítjuk el! De a következő hetekben nagy feladatok várnak Benneteket! A legfontosabb mégis az, hogy együtt és közösen tesszük mindezt.”

Ennek jegyében Szávin László tanár úr vezetésével az osztályok képviselői elkészítették az „EGY CSAPAT VAGYUNK” üzenetfal feliratait.

A Fiúmei úti sírkertben 14.55-kor kezdődött a költő sírjánál a családias hangulatú megemlékezés, melyen többek között Gáborjáni Szabó Réka, Lóci lánya, Szabó Lőrincné, Éva asszony, a költő 2 unokája, valamint Pröhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója is megjelent. Zsótér Sándor színművész, rendező a Különbéke című költeményt szavalta el.

Iskolánk koszorúját T. Zuggó Tünde igazgatónő helyezte el, mely igazán egyedi lett, hiszen az osztályok által választott, szalagra írt, Szabó Lőrinc-idézetek díszítették.

A 6.a osztályból Kárpáthegyi Bella és Szabó Emese verset szavaltak, Berecky Anikó tanárnő vezetésével pedig az osztály kórusa a Köd előttem, köd mögöttem című megzenésített verset énekelte el.

Szabó Lőrinc halálának 61. évfordulójára beszéd

[FinalTilesGallery id=”9″]

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
27
28
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
31
29 jún
2022. 06. 29    
09:00 - 09:20
29 jún
2022. 06. 29    
09:20 - 09:40
13 júl
2022. 07. 13    
09:00 - 09:20
13 júl
2022. 07. 13    
09:20 - 09:40
27 júl
2022. 07. 27    
09:00 - 09:20
27 júl
2022. 07. 27    
09:20 - 09:40
Events on 2022. 06. 29
29 jún
29 jún 22
Budapest
29 jún
29 jún 22
Budapest
Events on 2022. 07. 13
13 júl
13 júl 22
Budapest
13 júl
13 júl 22
Budapest
Events on 2022. 07. 27
27 júl
27 júl 22
Budapest
27 júl
27 júl 22
Budapest