Fogadóóra iskolánkban 2018. november 12-én

Szerző: | 2018. nov. 7 | Aktualitások, Fogadóóra

Fenyves utca – 16 órától

Pasaréti út – 17.00-18.30

Tisztelt Szülők!

A Kréta elektronikus napló sajnos nem rendelkezik a regisztrációhoz szükséges funkcióval, ezért  – áthidaló megoldásként –  az alábbi linkeken található táblázatok segítségével tudnak bejelentkezni a felső tagozaton és gimnáziumban tanító tanárainkhoz. (Alsó tagozatosok fogadóórája 16.00-tól a Fenyves utcai telephelyen, az osztályfőnökökkel egyeztetett rend szerint.)

Az alábbi listából a kiválasztott tanár nevére kattintva jelenik meg a regisztrációs felület. Itt a sor eleji üres mezőben gyermekük neve és osztálya rögzítésével jelezzék szándékukat, kipipálva a megfelelő időpontot, majd elküldve jelentkezésüket (send feliratra klikkelve). A nevek a többi jelentkező számára nem lesznek láthatóak. Utólag a beírás már nem módosítható, ezért, kérjük, hogy kellő körültekintéssel regisztráljanak a megadott időpontokra.

Megértésüket köszönjük!

 

Balzsay Zsuzsanna – angol, testnevelés

Bartáné Taskó Henriett – természetismeret, biológia

Bem Tímea – informatika

Bereczky Ákosné – informatika, kémia

Bereczky Anikó – ének-zene

Bódi Tibor – testnevelés

Briák Edit – technika, fizika

Cserfalviné Mészáros Zsuzsanna – informatika, fizika, matematika, etika

Cziráky Erzsébet – német nyelv

Draskovits Dóra – angol nyelv – egyéni egyeztetés szerint más időpontban

Dürrné Rákos Zsuzsanna – angol nyelv, célnyelvi civilizáció

Fórián-Szabóné Kurcz Györgyi –  angol nyelv, célnyelvi civilizáció

Gáti Zoltán – történelem

Hárs Eszter – magyar nyelv és irodalom

Hofer Ágnes  – angol nyelv

Horváth Judit – német nyelv

Izsák Bálint – német nyelv

Kalicov Szilvia – angol nyelv, természetismeret, matematika szaknyelv, igh.

Katona László – kémia

Kereszty Valéria – matematika, testnevelés, napközi

Kojiné Jekli Piroska – matematika

Lajtai Ádám – angol nyelv, történelem

Lászlóné Bathó Teodóra  – magyar nyelv és irodalom, erkölcstan, dráma, napközi

Lakatosné Lőrincz Katalin – angol nyelv – egyéni egyeztetés szerint más időpontban

Lindner Zsuzsa – angol nyelv

Major Balázs – földrajz, természetismeret

Mecseki Szilvia  –  angol nyelv, célnyelvi civilizáció

Pécsi Ildikó – matematika

Pólya Balázs – angol nyelv, földrajz – egyéni egyeztetés szerint más időpontban

Prisztás Andrea – magyar nyelv és irodalom, dráma

Quintana Joaquin – spanyol nyelv – betegség miatt elmarad

Rácz Kinga – matematika, igh.

Schramkó Erika – német nyelv, történelem

Sió Dávid – testnevelés

Skublics Bertalan – testnevelés

Sovák Arnold – magyar nyelv és irodalom, történelem, etika

Sugárné Turáni Eliza – erkölcstan, napközi

Szabó-Béres Lilla –  angol nyelv, célnyelvi civilizáció, etika

Szabó-Gyenes Szilvia – dráma, erkölcstan, életvitel, könyvtár

Szarvas Mariann – testnevelés

Szávin László – rajz, művészetek

Szendrei Judit – iskolapszichológus (16-17 óráig tart fogadóórát)

Takács Zsuzsanna –  angol nyelv, célnyelvi civilizáció, történelem, erkölcstan

Takátsné Lucz Ildikó – fizika, matematika

Thompson Sean – angol nyelv

Tóth Szabina – matematika

Tóthmátyásné Zuggó Tünde – magyar nyelv és irodalom, intézményvezető

Török Sándor – történelem

Újvári László – testnevelés

Varga Zsuzsanna – fizika, matematika, erkölcstan

Varju Mária – magyar nyelv és irodalom, történelem

Vásárhelyi Ágnes – biológia

Vida Nikolett – matematika – egyéni egyeztetés szerint más időpontban

Vukovári Panna – magyar nyelv és irodalom, erkölcstan

Naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
h
k
s
c
p
s
v
27
1
2
3
4
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
26 febr
2024. 02. 26    
Egész napos
10.b
28 febr
2024. 02. 28    
Egész napos
28 febr
2024. 02. 28    
Egész napos
29 febr
2024. 02. 29    
Egész napos
29 febr
2024. 02. 29    
13:00 - 14:00
19 márc
2024. 03. 19    
09:15 - 09:45
Braunné Horváth Annamária 4.c
19 márc
2024. 03. 19    
09:15 - 09:45
Kuti Zsuzsa 1.a
Events on 2024. 02. 26
26 febr
26 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 28
28 febr
28 febr 24
Budapest
28 febr
28 febr 24
Budapest
Events on 2024. 02. 29
29 febr
29 febr 24
Budapest
Events on 2024. 03. 05
05 márc
05 márc
Events on 2024. 03. 06
06 márc
06 márc
Events on 2024. 03. 07
07 márc
07 márc
Events on 2024. 03. 19
19 márc
19 márc 24
Budapest
19 márc
19 márc 24
Budapest